MEGKÉRDEZTÜK… Hoffer Károly Junior Prima-díjjal frissen kitüntetett bábszínészt, -tervezőt, -rendezőt
– Ebben a mai vizuális dömpingben, amitől az ingerküszöb még magasabbra került, mitől lesz jó egy bábelőadás?
– Van valami, amitől a 3D-s, 4D-s mozik világa sosem fogja pótolni, sem legyőzni a bábszínházat. Mégpedig az, hogy élőben zajlik a játék, és így az sokkal többet jelent, mert ott és akkor történik. Ennek mindig meglesz a varázsa, még az esetlegességeivel együtt is. Ugyanakkor borzasztóan fontosnak tartom a korszerűséget. Persze anélkül, hogy az ember ne ismerné ennek a műfajnak a tradícióit, az összes technika sajátosságait, nem lehet nekiindulni a kísérletezésnek. Már csak azért sem, mert ma már nem igen van egy technikára épülő előadás, a bábműfajba ma már nagyon sok minden belefér, például street artos elemek is.
– A bábozás mellett tervez is, de mintha mostanában a rendezés érdekelné a leginkább.
– Igaz, most a rendezés izgat a leginkább, de meghalnék, ha nem tölthetnék rövid időket festék- és ragasztószagban. A bábműfajt azért is találtam meg magamnak, mert a képzőművészet, a zene, a játék itt összeér, így nem kell egyikről sem lemondanom.
– A kamaszok körében kultikussá vált a Semmi című bábelőadás, amit ön rendezett. Hol kell hangsúlyt váltani egy gyerek- és egy tinédzsereknek szóló előadás között?
– Vannak olyan hatásmechanizmusok, amiket egy gyerekelőadásból nem lehet kispórolni. Sokkal több olyan játék kell például (egymásnak ütközések, egymás megijesztése), amik mind a felismerés örömét okozzák egy gyerekben. Ha kamaszelőadást csinálok, akkor viszont egyáltalán nem akarok semmiben sem finomkodni, mert már mindent értenek, mindent éreznek, legfeljebb nem tudnak róla még igazán beszélni. Elhallgatni előlük pedig úgysem lehet semmit.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!